FELELŐS SZERKESZTŐ:
Dr. KALMÁR MIKLÓS

TUDOMÁNYOS SZERKESZTŐ:
Dr. SIMON MARIANN

KÉP- ÉS SZÖVEGSZERKESZTŐ:
Dr. RABB PÉTER

Németh Nóra, Marótzy Katalin:

A századforduló két legfontosabb építészeti pályázata, és sajtója I.

A Budapesti Áru- és Értéktőzsde

A XIX. és XX század fordulóján a magyar építészetben virágzott a historizmus, terjedtek a külföldi századfordulós mozgalmak eszméi és formaviláguk; az építészek keresték az újonnan jelentkező igényekhez a legmegfelelőbb megoldásokat és a magyar nemzeti építészet kifejezésmódjait. E változatos építészeti-szellemi közeg számára a közönség előtti megmérettetést a pályázatok jelentették, a kiállított tervekről nem csak a szaksajtó, hanem a napilapok is beszámoltak. A Budapesti Áru- és Értéktőzsde és az Osztrák Magyar Bank pályázatán a kor két meghatározó magyar alkotója Lechner Ödön és Alpár Ignác mellett feltűntek a fiatalabb korosztály képviselői és az osztrák építészet meghatározó személyiségei is. A korszakról alkotott megítélésünket alapvetően befolyásolja a XX. századi építészettörténet-írás utólagos, gyakran általánosító véleménye, ezért nem haszontalan visszatérni a primer forrásokhoz, hogy előzetes értékítélet nélkül árnyaltabb képet lássunk a századfordulóról.

A Tőzsde pályázatának rövid története

Az épület megrendelője a Tőzsdetanács volt, az egyik legelső autonóm, pénzügyi szaktestület Magyarországon.[1] Két feladatcsoportot látott el: az egyik a Tőzsde tulajdonképpeni vezetése, a másik a Tőzsdebíróság ügyeinek bonyolítása. Az első nagyjából azt jelentette, hogy az ország gazdaságának és az állam hitelének a sorsát igazgatták. A Tőzsde játszotta a legfontosabb szerepet az ország termésének értékesítésében és a nemzetközi piacokkal közvetítette az értékpapírforgalmat. A másik feladat, a bíróság, pedig jogerős ítéletet mondhatott a tőzsdén kötött ügyletekből eredő perekben, de általában mindennemű kereskedelmi perben, amelyeket a felek közös megegyezéssel elé vittek. Ez rendkívül egyedülálló státuszt jelentett, különösen úgy, hogy a vezetőit maga választotta saját tagjai közül. Tehát jogi képzettség nélküli szakemberek mondtak szóbeli eljárás alapján ítéletet, ami ellen nem lehetett fellebbezni. Ez semmilyen más ítélkező hatalomhoz nem hasonlított az országban.

A budapesti Árú- és Értéktőzsde épületének tervpályázatát 1899. májusában adta ki a Tőzsdetanács.[2] A régi épület 1873-tól kezdve szolgált a Tőzsde helyiségéül a Mária Valéria utcában (a mai Apáczai Csere János utca), de ahogy a forgalom emelkedett, az épület egyre szűkebbé vált, különösen a gabonatőzsde tagjai voltak elégedetlenek az elhelyezéssel, nekik különösen fontos volt a terem megvilágítása a gabonaminták vizsgálatához. [3]

A bírálóbizottság tagjait nem nevezték meg előre, a pályázat lejárta előtt négy héttel vált nyilvánossá a zsürorok kiléte. Az azonban tudható volt, hogy a Tőzsdetanács építőbizottsága elnökének vezetése alatt a bizottságot a Tőzsdetanács nyolc tagja, négy belföldi szakértő, közöttük két építész, egy építőmester és egy szobrász- vagy festőművész és végül két külföldi építész fogja alkotni. Így tehát, ha valaki tudta kik az építőbizottság tagjai, ki tudta következtetni a zsűri döntő többségét, és nem jelentett meglepetést a november 3-i ülés után kialakult végső névsor: elnök: Kornfeld Zsigmond; a Tőzsdetanács részéről: Baronyi Benedek, Deutsch Sándor, Frankl József, Geiger B. Zsigmond, Pekár Imre, Sándor Pál, Simon Jakab, Weiss Berthold tanácsosok;[4] a belföldi szakértők: Fittler Kamill műépítész az Iparművészeti Múzeum igazgatója, Neuschlosz Ödön mérnök, Schulek Frigyes műépítész tanár, Strobl Alajos szobrásztanár; a külföldi szakértők: Dr. Paul von Wallot műépítész, kir. valóságos titkos tanácsos, a drezdai művészeti akadémia tanára és Karl König műépítész, a bécsi Technische Hochschule tanára.

Az új tőzsdepalota 1899. december 21-ig elvileg titkos tervpályázatának bonyolításánál általánosan elterjedt volt az a vélemény, hogy a Tőzsdetanács feddhetetlen, kétségbevonhatatlanul igazságosan ítél, azaz nem vádolták őket, hanem legfeljebb felhívták a figyelmüket a szabálytalanságokra.[5] Ezt azért érdemes kiemelni, mert mind a zsürorok mind a tervezők vétettek a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet pályázati szabályai ellen,[6] amelyet az építésztársadalom oly régóta szeretett volna kötelezővé tenni. Az eredmények megjelenéséig Lechner Ödön okozott botrányt, (meghívta barátait, hogy tekintsék meg a terveit, mielőtt benyújtotta volna őket),[7] majd a zsűri összetételét kritizálták sokan (ti. hogy túlnyomórészt építészetben laikus tagokból állt).

Az épület pályázati programja

Az épület programjának előírását a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet segítségével állította össze Ullman Gyula.[8] A program először is kimondja a pályázat célját – amely ötletpályázat volt –, másodsorban megadja, hogy milyen tervlapokat kér, és kijelenti, hogy:

„A fentebbiekben megkívánt rajzlapokon kívül semmi más vagy nagyobb mértékben kidolgozott kép vagy minta el nem fogadtatik s mellékelésük a pályázót a pályázatból kizárja”[9]

Az egyetlen távlati rajzot sem színesben, hanem szépia barnával kéri elkészíteni. Ezenkívül meghatározza a lejárati dátumot, amelyet nem lehet meghosszabbítani, a bírálóbizottság összeállításának idejét, és a zsűri működésének időtartamát, kimondja, hogy a díjazott és megvett terveket korlátlan tulajdonaként kezeli majd, és hogy miként tárja őket a nyilvánosság elé

„A bírálat megejtése után az összes pályatervek két héten át közszemlére fognak kiállíttatni. A nem díjazott és meg nem vett tervek kiállítása a szerzők kívánságától tétetik függővé. A nem díjazott és meg nem vásárolt tervek a kiállítás után a beadásnál kapott elismervény ellenében visszaadatnak.”

Ez utóbbi annyiban egészült ki a kiállítás idejére, hogy végül az összes beérkezett tervet kiállították, csak akkor nem, hogyha az építész ezt külön kérte.[10]

Összességében nem határoztak sem konkrét stílusról, sem költségkorlátról, csak arról, hogy a végeredmény egységes és harmonikus legyen:

„E palota egyszerű, egységes, emlékszerű kiképzést nyerjen. Az építkezés stylusa, a helyiségek mikénti elrendezése és az emeletsorok száma tervező tetszésére van bízva. A tervezésnél a lehető legnagyobb takarékosság tartandó szem előtt. A telekből a tulajdonképpeni tőzsdei célokra mintegy 2000 □öl vétessék igénybe, míg a fennmaradó részen irodák tervezendők úgy, hogy az épület egyöntetű megoldást nyerjen.”

A részleteket, azaz hogy milyen helyiségekre lesz szükségük, azoknak mennyi látogatónak kell elegendőnek lennie, tizenegy pontban fejtették ki. A reprezentatív irodáknál az ablakszámot is előírták. Ami talán a leginkább említésre méltó ezek közül, az a két tőzsdeterem és a bérirodák leírása:

„I. AZ ÁRUTŐZSDE SZÜKSÉGLETEI: 1. Nagy tőzsdeterem, 1200 látogató részére, magas északi oldalvilágítással, felülvilágító kizárásával.

[...]
II. AZ ÉRTÉKTŐZSDE SZÜKSÉGLETEI: 1. Nagy tőzsdeterem 1200 látogató részére: ezzel összefüggésben és hozzácsatolhatóan az elő- és utótőzsde számára terem 300 látogatóra.”

„E célra a telekből körülbelül 500 □öl vehető igénybe 2-4 szobás modern irodák, előszoba, ruhatár s kényelmi helyekkel, kellő számú kapu, lépcsőház, lift.

Megjegyzés: Ez irodákból egyenes közlekedés lehetősége a tőzsde tulajdonképpeni helyiségeibe ki legyen zárva, de az irodák úgy tervezendők, hogy a tőzsde szükségleteinek növekedésével a tőzsde helyiségeihez legyenek csatolhatók.”

A beérkezett pályázati tervek

A pályázat lejárati idejére, 1899. november 30-ra 33 terv érkezett be, a december 19-én megjelent bírálat szerint az első díjat a „Work” pályaterv „Work I.” variánsa, építész Alpár Ignác; a két második díj egyikét a „Mátyás”, építész Alpár Ignác, a másikat „Carreau ass”, építész Lechner Ödön és Baumgarten Sándor; a két harmadik díj egyikét a „Merkurius”, építész Fischer József[11], a másikat „Lux”, építészek Bálint, Jámbor és Kőrösi; a két negyedik díj egyikét a „Pro Viribus”, építész Wellisch Alfréd, a másikat az „X”, építész Jónás Dávid, pályaterveknek ítélte oda. Megvételre a következőket ajánlották: „Merkator” Rosenfeld (Révész) Samu; „Hausse-baisse” Villányi János; „Nervus Rerum” Korb Flóris és Giergl Kálmán; „Vörös körben 3 pont” Papp Gyula és Grosz (Szabolcs) Ferencz; „Szabadság-tér” Marmorek és Gerőfi. A terveket december 22 és 24 között a sajtó munkatársai, december 24-től 1900. január 2-ig a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében majd még egy hétig a Tőzsde akkori épületében már mindenki megtekinthette.

1.kép Alpár Ignác: Work I. (Magyar Pályázatok 1903. I.évf. 2-3.sz. p. 8)

Alpár abszolút első helyet megszerző Work I. terve az akkor még éledő stíluskeverő historizmus egyik mintapéldánya, a Mátyás pályamű már jól azonosítható neobarokk stílusú, bár ezt a korszakban Mária Terézia stílnek hívták. Mindkettő funkcionálisan tökéletesen megfelelt a programban leírtaknak.

2. kép Lechner Ödön és Baumgarten Sándor: „Carreau ass” (Magyar Pályázatok 1903. I.évf. 2-3.sz. oldalszám nélkül)

3. kép Lechner Ödön és Baumgarten Sándor: „Coeur Ass” (Magyar Pályázatok 1903. I.évf. 2-3.sz. p. 15)

Lechner Ödön és Baumgarten Sándor „Carreau ass” jelű tervében a belső udvarba helyezték a tőzsdetermeket, amely ellentétes volt a kiírással, de ez akár a megépült Tőzsde előnyére is válhatott volna, ahogy azt több kortárs gondolta. Formakezelése a terektől kezdve a homlokzati részletekig, a központi kupola és a tetőformák is emlékeztetnek az Iparművészeti Múzeum épületére. A díjat nem kapott, de publikált „Coeur Ass” jelű terv alaprajzában és homlokzatában is csak enyhén tér el a díjnyertes verziótól, azonban homlokzata harmonikusabb, egységesebb.

4. kép Fischer József: „Merkurius” (Magyar Pályázatok 1903. I.évf. 2-3.sz. oldalszám nélkül)

Fischer József „Merkurius” jeligéjű tervének alaprajza aránytalan és heterogén. Az óriási háromnyílású – a Basilica Nova-ra emlékeztető – bejárat és masszív, hatalmas kubusos kerete mellett eltörpülnek az oldalszárnyak. Homlokzata Alpáréhoz hasonlóan stíluskeverő, amelyben a német gótikára jellemző téglaépítészet keveredik barokk díszítőelemekkel, de összhatásában a vasúti pályaudvarokra, vásárcsarnokokra emlékeztet.

Bálint, Jámbor és Kőrösi „Lux” jeligéjű terve alaprajzában rendkívül szimmetrikus és szigorú. A kortárs sajtó és a zsűri meghívott szakértője szerint is az egyik legjobban sikerült beadvány, azonban a homlokzatra már nem fektettek akkora hangsúlyt. A díjazott tervek közül nagy hasonlóságot mutat Wellisch Alfréd „Pro Viribus” jeligéjű és Jónás Dávid „X” jelű tervével; homlokzataikat tekintve mind emlékeztet a mai Néprajzi Múzeum épületére. Alaprajzaik minőségének megítélése igen különböző volt a kortárs sajtóban, Bálint, Jámbor és Kőrösi valamint Wellisch terve elismerést aratott, Jónásé kevésbé, bár rendszerében igazi különbséget csak a trió terve mutat. A megvett tervek közül Villányi Jánosé nem jelent meg egyedül. A négy terv stílusát és alaprajzi elrendezését tekintve igen változatos, de mindben van egy-egy olyan vonás, amelyet a díjazott tervekben jobban kidolgozva találunk (pl. Rosenfeld Samu „Merkator” jeligéjű terve Lechner terveihez hasonlóan egy-egy belső udvarba helyezte a tőzsdetermeket. Marmorek és Gerőfi „Szabadság-tér” jeligéjű műve és „Vörös körben 3 pont” jelű Papp Gyulától és Grosz Ferencztől az épület É-i és D-i végeibe tette a tőzsdetermeket hasonlóan Alpár és a Bálint, Jámbor és Kőrösi trió pályaműveihez). [12]

A tervek elemzése a kortárs sajtóban

A kiállított terveket hosszasan és sok sajtótermékben méltatták, a legismertebb szakfolyóirattól kezdve (Építő Ipar) egészen a napilapokig, ahol a művészet rovatban, vagy külön kis hírként jelentek meg ismertetések a tervekről. Összességében elmondható, hogy leggyakrabban dicséretet olvashatunk a pályaművek általános színvonala tekintetében, szinte minden író a magyar építészet megerősödéséről számol be. A legtöbb esetben Alpár Ignácot és Lechner Ödönt egyaránt magasra értékelték, az is felmerült, hogy ketten egy szűkebb pályázaton is összeméretnek.[13] Persze ki-ki ízlése szerint tartotta kiválónak vagy az építészhez képest gyengébbnek a Tőzsde épületére leadott pályázatukat. A díjazást, helyezést – magát az eljárást – ezen kívül többnyire igazságtalannak tartották. Azonban több újság is volt, amely a terveket részletesen értékelte és a zsűrit is dicsérte,[14] persze voltak kivételek, például a Pesti Hírlap szerzője a tervek megtekintése után kikelt a zsűri igazságtalansága ellen, miközben pár nappal korábban éppen egy csitító hangnemű cikket közölt a lap.[15] Viszont nem jellemző – ahogy talán ma visszanézve várnánk –, hogy akik a leghangosabban szidták magát az eljárást, azok automatikusan Lechnernek jutatták volna az első díjat.

Az egyes tervek értékelése csak részben alapul a szerzők azon értékítéletén, hogy a lechneri építészet a haladó vagy sem, például az első három díjazott tervet illették finom kritikával is. Egy cikk felépítése sugall erős ellenszenvet Alpár Ignác felé, de a szerző, Lyka Károly, is megemlíti, hogy a tervben van erő.[16]

Érdekes adalék a kor építészeti leírás gyakorlatához, hogy Alpár stíluskeverő historizmusa olyan újnak, modernnek számított, hogy egyaránt hasonlították Paul Wallot és Otto Wagner építészetéhez is. A politikai- és szaklapok cikkeiről általában könnyen megállapítható – a leírás mélységéből –, hogy a szerző képzett építész volt-e vagy sem: a szakértők alaprajzi minőségben is, nem csak esztétikai kategóriákban gondolkodtak. Természetesen minden szerző, akinek volt véleménye a haladó építőművészetről, megemlítette, hogy a magyar nemzeti építészetnek el kell szakadnia a bécsitől, és a progresszió szele leginkább Lechner köre felől lengedez.[17] Nagyjából ugyanannyian voltak azonban, akik erről nem tettek említést, csak a pályázatról, annak körülményeiről írtak.

Több, mint száz évvel később a legelfogulatlanabbnak a Budapesti Hírlap cikke tűnik. Stílus és személyi kérdésben sem szélsőséges; általánosabb, összefoglaló és egészen gyakorlatias szempontból is jellemzi az akkori helyzetet. Ezért is érdemes szó szerint idézni egyik legfontosabb megállapítását:

„az építészeti formák értéke átalakulóban van, a sablonokat kezdjük unni, de a közönség mégis a nagy tömegű épületeknél inkább ragaszkodik a régi formákhoz, melyek folyton szeme előtt vannak és erősen bevésődtek fantáziájába. Kevés azoknak a száma, a kik mernének uj nyelven szólni, és még kevesebben tudnak ezen az uj nyelven folyékonyan és érthetően beszélni.”[18]

A sajtó általános megállapításai után következzenek a korabeli szaksajtó elemzésének szempontjai: ehhez „zsinórmértékként” szolgál a Szabadság tér nagy szakértője, az egyik első elméletíró, Palóczi Antal sorozatindító cikke A tőzsdepalotai terveiről I.,[19] és Komor Marcell 1899-ben az Építő Iparban megjelent írása.[20] Ezeken kívül érdemes a pályázat nyertesének, Alpár Ignácnak 1916-ban megjelent cikkét végigtekinteni, amelyben sok esetben bejáratott, más tőzsdékkel összehasonlítva írt a Tőzsde bizonyos alaprajzi elemeiről.[21]

Palóczi elsőként az összhatást, az épület funkciójának megfelelő építészeti kialakítást tekinti legfőbb feladatnak a Tőzsde esetében. Egyrészt a Tőzsde a hazai gazdaság legfontosabb intézménye, másrészt erejének, vagyonának tükrözője. Minél hatalmasabb valamely nemzet kereskedelme, minél világra szólóbb és terjedelmesebb; annál fényesebb, ragyogóbb, impozánsabb a börzepalota épülete is. Így a praktikusság mellé nagyjából azonos súllyal kerül a reprezentáció kérdése. Ezt a középületi megjelenést, a felismerhető funkciót szerinte nem sokan tudták kifejezni a pályázat során. A másik sarkalatos, sokszor elkövetett és Palóczi által kárhoztatott hiba az építészeti formálás tekintetében, hogy az ún. architektonikus igazság elve is sérült sok esetben.

„némelyik monumentális portálék mögé rejti a két termet, amelyeknek óriási dimenziói mellett a hozzáépített s mód fölött elaprózott épületrészek a mértékből kiesnek; vagy pedig láttunk nagy ívekben végződő csarnokot az épület elé állítva, melyek mellé három emeletes, szinte közönséges bérház-homlokzatok éppen nem szervesen csatlakoznak. Láttunk kupolát különféle variációkban, pedig ez az építészeti alakzat – nézetünk szerint – nem éppen alkalmas arra, hogy a tőzsdepalotát karakterizálja. Kérdjük továbbá, helyes-e, megfér-e az építőművészeti igazsággal, hogy ha [...] az épület lényegét képező börzeterem a földszinten van, a főhomlokzaton pedig a termeket egyesítő nagy motívum az első emeletsort foglalja el?”[22]

Egy tőzsde épületének ideájában – Pálóczi szerint – az elsődleges nehézség abból adódik, hogy két óriási termet kell alaprajzilag és homlokzatilag funkciójának megfelelően úgy kihangsúlyozni, hogy ne essen szét a kompozíció. A szerkesztés egyensúlyának akadémiai megoldása általában egy harmadik elem beiktatása, amivel hierarchikus, harmonikus rend hozható létre, mint a parlament épülettípusa esetében a kupolaterem. Ezért Palóczi szerint az a jó megoldás, ha a főbejárat kap kiemelkedő szerepet; viszont rossz megoldás a két börzetermet az emeletre helyezni, de még ennél is rosszabb, ha a pályázó az egyik termet előre, a másikat hátra tervezi. Komor cikkéhez képest Pálóczi máshova tette a hangsúlyokat, de abban egyetértettek, hogy az épület funkciójának megfelelő kialakítása kettős, éppen ezért nehéz a feladat.[23] Komor kevesebbet, de gyakorlatiasabban foglalkozott az ideális megformálás kérdésével. Ha gondolatai nem is csengenek egybe azzal, amit Palóczi írt, inkább kiegészíti azt, de semmiképpen nem mond ellent neki. A fontos szerkesztőelv az volt szerinte, hogy világos, átlátható alaprajzi csatlakozás mellett a legnagyobb alapterületet kell létrehozni mind a termeket, mind az őket összekötő helyiségeket illetően. Az összhatás szempontjából nehézségként merült fel, hogy a program előírt bérbe adható irodákat, kávéházat, vendéglőt és személyzeti lakásokat, amelyek a tiszta monumentális megjelenést lehetetlenné teszik. Komorral ellentétben Palóczi a programot nem hibáztatta, szerinte világosan kiolvasható volt belőle, hogy reprezentatív épületet kell tervezni. A főbejárat helyét a program nem adta meg, ezért Komor azt tartotta a legüdvösebb megoldásnak, ha mindkét közterületre kapuk nyílnának. Alpár a kész épületet bemutató írásából talán ez lehetne a tervezési ars poetica:

„... levonható az a tanulság, hogy speciális rendeltetésű épületek tervezésénél ne a már előzőleg létesített hasonló épületek szolgáljanak kizárólag mintául, hanem elkerülhetetlenül szükséges, hogy a tervező azt az üzemet tanulmányozza elsősorban, amely üzemnek szolgáló épületet tervezni akar és hogy a célszerűségi követelményeknek megfelelni, sőt azokat mindenek fölé helyezni törekedjék.

Nagy súlyt kellett helyezni arra is, hogy minden, még a legalárendeltebb jellegű helyiségnek is világosság és levegő biztosíttassék, hogy az épületben könnyen lehessen eligazodni és hogy a termekben levő forgalmat minden emeletről meg lehessen figyelni s hogy végül az épület belsejében elterülő termeknek, csarnokoknak, folyosóknak, lépcsőknek stb., különösen tél idején, a levegő szabad cirkulációja folytán egyenletes hőmérséke legyen.”

Összefoglalva tehát a korabeli legfontosabb tervezési/elemzési szempontok:

1., Az épület legyen reprezentatív és monumentális küllemében, de kövesse az architektonikus igazságot, és ne leplezze el a homlokzat az alaprajzi elrendezést és a helyiségek funkcióit, ezen kívül legyen harmonikus, a két főmotívumként kihangsúlyozott tőzsdeterem ne szakítsa szét a kompozíciót

2., Az alaprajzi szerkesztés legyen világos, célszerű és gazdaságos (ez leginkább a fő tengelyes közlekedési vonalak zavartalanságát jelenti, és azt, hogy a közlekedő- és kiszolgáló terek ne legyenek szűkösek és kapjanak elegendő fényt is). Ehhez tartozik, hogy az egyes kritikusok külön kitértek rá, hogy az épülettömegen belül szerintük mely helyek a legmegfelelőbbek a különböző funkciót betöltő helyiségek számára.

Alpár Ignác az épület felépülte utáni leírásában sokszor kitért arra, mi volt a gondolat, az igény, ami vezérelte – őt és társait – az alaprajz megalkotásában. Ezekből néhány igen figyelemre méltó, mert ugyan a kész épületre vonatkoznak, de egyfajta összegzésnek is vehetjük a tervpályázaton és a tervezési folyamat alatt felhalmozódott tapasztalatokból. Ugyanannak a szempontsornak a figyelembevételével olvasható, mint a szakemberek cikkei, és az is kiderül, hogy Alpár hogyan fordította le az építészeti terv nyelvére a tőzsde életének követelményeit. Alpár nem tért el a programtól sem a végleges, sem a nyertes pályatervben, azt azonban hozzá kell tenni, hogy azt Komor Marcell rossznak tartotta,[24] és ezzel a véleményével nem állt egyedül. Alpár a fontos erények közül legelőször a nagy forgalmat is könnyen lebonyolító világos és áttekinthető közlekedési rendszert említette: a helyiségeket a római építészethez hasonlóan szigorú rendbe foglalta, és a központ körül csoportosított különböző helyiségek egymásba fűzését is sikerült úgy megoldania, hogy könnyű legyen az eligazodás. A két tőzsdeteremet Európában egyedülállóan nem centrálisan, hanem perifériálisan helyezte el, azt is úgy, hogy a téglalapok rövidebbik oldalával néznek a Szabadság térre. Ez azért volt fontos, mert a program kimondta, hogy nem felülvilágítókkal szeretné a benapoztatást megoldatni, hanem magas oldalvilágítással, ablaksorokkal. Egyébként ez az elhelyezés azt is jelenti, hogy a 61 méteres, rövidebbik homlokzati szakaszt kell megtölteni ablakkal, a lehető legnagyobb fényáteresztő-képességgel – nem pedig egy összesen 141 méteres hosszabbat –, lehetőleg úgy, hogy ne bontsa meg a főhomlokzat harmóniáját. A termek között így szép tágas helyiségeket sikerült elhelyezni, amelyek a közlekedőkkel együtt világosak és kényelmesek lehetnek, nem beszélve a monumentális térhatásról. Itt Alpár még a szintén egyedülálló ruhatárat emelte ki, amely a terembe vezető folyosón van, így nem kell visszatérni a terem irányába egy másik helyiségből, elkerülve az összeütközést és időveszteséget.

Az európai analógiákkal szemben másik fontos különbségként Alpár azt emelte ki, hogy a tőzsdetermek nem a földszinten, hanem az emeleten vannak, bár azt már csak több bekezdéssel később tette hozzá, hogy a bécsi gabonatőzsde terme is az emeleten van, szintén oldalvilágítással.[25] Ez a bérbe adandó irodák és a vendéglő-kávéház elhelyezése szempontjából jó, mert ezek a földszinten külön életet élhetnek, de a reprezentatív, óriási előcsarnok könnyű elérhetőséget és kellő előkelőséget nyújt a tőzsdének. A homlokzaton is az I. emeletről induló tőzsdetermeknek megfelelő a hangsúlyozás, bár az architektonikus igazság itt egy kicsit csorbul, mert az épület háromemeletes, míg az óriásoszlopokkal összefogott ablaksor csak két emeletet mutat. Ezzel szemben Palóczi azt tartotta volna ideális megoldásnak, ha a tőzsdetermek a földszinten vannak, hogy könnyen lehessen őket megközelíteni.

A szaksajtó elemzéseinek érdekessége, hogy a XIX. század végi szerzők milyen részletességgel és milyen erőteljes funkcionalista szemlélettel értékelték a terveket a korábbiakhoz képest.

A Budapesti Áru- és Értéktőzsde épülete

A magas színvonalú pályázatot gyors megbízás, hosszas tervezés és rendkívül bajos engedélyeztetés követte. Bár a nyertes tervet mindenki kiválónak és funkcionálisan szinte tökéletesnek tartotta, mind homlokzatában, mind elrendezésében változott a végleges terv. Ebben nem kis szerepe volt Vágó Józsefnek, aki a Műegyetem befejezése után három hónappal, 1901-ben, került Alpár irodájába, amikor már megnyerték az Osztrák Magyar Bank pályázatát is. Időskori leveleiben emlékezik vissza, hogy a börze már két éve csiszolgatott alaprajzát három hónapnyi „átfésülés” után tíz nap alatt gyökeresen megváltoztatta, amit Alpár nagy örömmel elfogadott. Szó szerint:

„Nincs értelem, mondám, egy óriási háromhajós csarnokot építeni azért az egy ajtóért, mely a végében van... Nagyon egyszerű. Kidobtam négy udvart, a háromhajós csarnok oldalhajóit mindjárt folyosónak is tekintettem, s onnan nyíltak az irodák.” Ez a leírás azonban a terveknek nem feleltethető meg. Ugyanis az eredeti, a pályázatra beadott terveken három udvar van, míg az elfogadott és felépült – a mai napig álló – házban négy is.

5. kép Alpár Ignác: Work I. pályaművének alaprajza (Építő Ipar 1900. XXIV. évf. 30. sz. p. 185)

A Tőzsde 1902 késő őszén kezdett végre épülni a városszabályozási hercehurca után.[26] Alpár a két szemközti pénzintézetet – a Tőzsdét és az Osztrák-Magyar Bankot – összehangolta, és több homlokzati verziót is közölt az Építő Iparban a bankról, hogy végül egy átdolgozott, saját – vagy legalábbis irodája – kézjegyét viselő, bizonyos jellemző elemekből összeállított stílust keverő historizáló homlokzatot építsen meg. Valószínűleg tehát 1903-ban dőlt el mindkét pénzintézet végleges homlokzati részletképzése.

7. kép A megépült főhomlokzat (Magyar Építőművészet 1916.(XIV. évf.)/9–10. sz. p. 8)

Alpár városépítészeti érdeklődéséről árulkodik az 1916-os cikk, amelyben megemlíti az urbanisztikai szempontokat is.[27] Ugyanebben a cikkben olvashatjuk a Tőzsde leírását, amelyben elképesztő méretekkel és mennyiségekkel találkozunk a legmagasabb minőségben kivitelezve; a költségek sem voltak kevésbé monumentálisak: az építés összköltsége a művezetés költségeivel együtt, kerek 4 millió korona, a belső berendezésre, illetve bebútorozásra 400 000 koronát engedélyeztek. A végleges leszámolás 4 278 001,55 korona összeget tüntet fel.

6. kép A módosított alaprajz (Magyar Építőművészet 1916.(XIV. évf.)/9–10. sz. p. 6)

A teljesen kész épületet 1905. október 30-án adták át. Az építtető szervezet folytatta munkáját egészen 1948. május 25-ig, amikor a Budapesti Áru- és Értéktőzsdét feloszlatták, annak vagyonát pedig állami tulajdonba vették.[28] 1955 áprilisában kiköltözött az épületből a Lenin-intézet, és fokozatosan betelepülhetett a Magyar Televízió.[29] A stúdiók kialakításával megkezdődött a második legjelentősebb periódus az épület életében, amely 2009-ig tartott. Az épületet már 2006-ban eladta a televízió, de csak 2009-ben költöztek ki.[30] Az új tulajdonos, műemléki felújítás után, luxus irodaházat készül üzemeltetni.[31]



[1] Szalai Béla: A budapesti árú- és értéktőzsde. In: Ország-Világ 1899. XXI. évf. 20. sz. pp. 393–396.

[2] Budapesti árú- és értéktőzsde tervpályázata. In: Magyar Pályázatok 1903. I. évf. 2. sz. p. 3

[3] A tőzsde korai történetéről, igényeinek változásáról: Katona Béla: A budapesti árú és értéktőzsde. In: Magyar Építőművészet 1916. XIV. évf. 9–10. sz. p. 2.

[4] Szalai Béla cikkében (A budapesti árú- és értéktőzsde. In: Ország-Világ 1899. XXI. évf. 20. sz. pp. 393–396.) a tőzsdetanács leírásánál egyenként megnevezi, hogy mely kereskedelmi, vagy iparágat képviselnek a tagok: Baronyi Benedek a nálunk csekélyszámú magánbankárokat, Deutsch Sándor (aki valószínűleg Hatvany-Deutsch Sándor) a naggyá fejlődött cukoripart, Frankl József a Bankegyesületet, Pekár Imre a Leszámító Bankot, az agilis Sándor Pál, Heller Gábor és zseniális társa Klein Gyula valamint Strasser Sándor a magyar nemzetközi gabona-kereskedelmet. Simon Jakab pedig a magyar gabonakereskedelem egyik legtiszteltebb alakja s a szakmának korifeusa volt.

[5]Meg vagyunk róla győződve, hogy ott ahol Fittler Kamill, Schulek Frigyes, Strobl Alajos, Neuschlosz Ödön, továbbá Kornfeld Zsigmond elnöklete alatt a tőzsdetanács általánosan becsült tagjai mondanak véleményt s ahol két nagynevű külföldi művésznek is szava lesz, ott a protekciónak érvényesülése kizártnak tekinthető. A pályázók pedig ne agyarkodjanak egymásra, hanem várják be nyugodtan és inkognitó a bírálat eredményét.” (Az új tőzsdepalota tervei.) In: Pesti Hírlap 1899. XXI. évf. december 2. (334. sz.) p. 9

[6] Az építőterv-pályázatok szabályzata. (A M. Mérnök és Építész-Egylet választmánya által elfogadott szabályzat.) In: Építő Ipar 1896. XX. évf. 33. sz. pp. 322–323

[7]    Műépítészeti Panama. (Az új tőzsde pályatervei) In: Magyar Nemzet 1899. XVIII. évf. december 6. (337. sz.) pp. 5–6 ; Műépítészeti Panama. (Az új tőzsde pályatervei). In: Magyar Nemzet 1899. XVIII. évf. december 7. (338. sz.) pp. 5–6 ; A tőzsdepályázat. In: Magyar Nemzet 1899. XVIII. évf. december 8. (339. sz.) p. 5 ; – A tőzsde-pályázat. In: Magyar Nemzet 1899. XVIII. évf. december 9. (340. sz.) p. 2 ; – A tőzsdepalota pályázata. In: Magyarország 1899. VI. évf. december 3. (334. sz.) p. 6 ; (Műépítészeti panama.) In: Alkotmány 1899. december 6. (292. sz.) p. 7 ; A „titkos” tőzsdepályázat. In: Magyar Estilap 1899. (VI évf.) december 1. (279. sz.) pp. 1–2

[8] Komor Marcell írt róla, hogy az Egylet szívesen nyújtott segítséget, bár ő kifogásolta, hogy a bírálóbizottság építész tagjának megválasztását miért nem bízták az egyletre, egyleti küldött címen. Ullman Gyulát nem említi név szerint, csak mint egy ambiciózus építészt, aki a tőzsdetanácsot minden igyekezetével próbálta a magyar építőművészetnek megnyerni. Komor Marcell: Harminchárom terv. In: Építő Ipar 1899. XXIII. évf. 49.sz. (december 7.) p. 357

[9] Budapesti árú- és értéktőzsde tervpályázata. In: Magyar Pályázatok 1903. I. évf. 2. sz. p. 3

[10]A nem díjazott és meg nem vásárolt terveket szintén ki fogják állítani, ha szerzőik december 21-ig a tőzsde gazdasági titkári hivatalában ellenkező óhajtásukat ki nem fejezik. –„ Budapesti Napló 1899. VI. évf. december 21. (352. sz.) p. 13 és ugyanez a Pesti Hírlap 1899. XXI. évf. december 20. (352. sz.) 6. oldalán is

[11] Fischer József építész 1873 -1942 (Nem azonos a közismert modernista építésszel)

[13] (Az új tőzsdepalota tervei.) In: Pesti Hírlap 1899. (XXI. évf.) december 2. (334. sz.) 9. old. ; A tőzsdepalota terveiről. In: Műszaki Hetilap 1900. (XXIV. évf.)/1. sz. (január 7.) 6. old. ; –r.: Az új börze. In: Magyar Hírlap 1899. (IX. évf.) december 23. (354. sz.) 4. old.

[14] –r.: Az új börze. In: Magyar Hírlap 1899. (IX. évf.) december 22. (353. sz.) 1–2. old; A tőzsdepalota tervpályázata. In: Vállalkozók Lapja 1899. (XX. évf.)/52. sz. (december 27.) címlap; A tőzsdepalota tervei. In: Budapesti Hírlap 1899. december 27. (358. sz.) 2–3. old.

[15]A bíráló bizottság hivatalos jelentését nem láttuk, de el sem tudjuk képzelni hogy minő szempontok vezették a díjak odaítélésében; hogy a művészet szempontját a legkevésbé respektálták, több mint bizonyos; ha pedig egyesegyedül az alaprajzi eszmék halmozása volt a cél, akkor valóban kár volt a homlokzati megoldásokra s a rajzok művészi előadására annyi gondot, időt, és fáradságot pazarolni, mint amennyire a nem honorált tervek jórészéről leolvasható.” A Tőzsdepalota tervei. In: Pesti Hírlap 1899. (XXI. évf.) december 23. (355. sz.) 5. old. vö. 5. lábjegyzet

[16] Lyka Károly: A tőzsdepalota. In: Budapesti Napló 1899. IV. évf. december 23. (354. sz.) pp. 1–3

[17] A tőzsdepalota terveiről. In: Műszaki Hetilap 1900. (XXIV. évf.)/1. sz. (január 7.) 5. old.

[18] A tőzsdepalota tervei. In: Budapesti Hírlap 1899. december 27. (358. sz.) 2. old.

[19] Palóczi Antal: A tőzsdepalotai terveiről I. In: Építő Ipar 1900. (XXIV. évf.)/3. sz. (január 18.) 15–19. old.

[20] Komor Marcell: Harminchárom terv. In: Építő Ipar 1899. (XXIII. évf.)/49. sz. (december 7.) 357–359. old.

[21] Alpár Ignác: A budapesti árú- és értéktőzsde palotája. In: Magyar Építőművészet 1916. (XIV. évf.)/9–10. sz. 14. old.

[22] Palóczi Antal: A tőzsdepalotai terveiről I. In: Építő Ipar 1900. (XXIV. évf.)/3. sz. (január 18.) 18. old.

[23] Palóczi a cikk végén megjegyzi, hogy a pályázat általános nívója nem ütötte meg a lipótvárosi zsinagóga 1899 februárjában lezajlott pályázatának színvonalát, ami részben annak tudható be, hogy a templom programja egyértelmű, és nem olyan kettős, mint a börzéé (ti. gyakorlati és reprezentációs), de nagyobbrészt ő abban látja a minőségromlás okát, hogy a szerzők lendülete elfogyott az alkotás végére.

[24] Erről hosszasan ír az Építő Iparban megjelent cikksorozatban, főleg A Tőzsdepalota terveiről IV. In: Építő Ipar 1900. XXIV. évf. 39. sz. (szeptember 27.) p. 235 ; ~ VI. In: ~ 43. sz. (október 25.) p. 259 ; ~ VII. In: ~ 45. sz. (november 8.) p. 271. A fő problémáknak azt tartotta, hogy a túl részletes a helyiségek megadása szempontjából, de nem nyújtott segítséget a tervezőknek általánosabb kérdésekben, például nem adta meg a tőzsdei intézmények szakszerű leírását, vagy egy banálisabb probléma, hogy nem derült ki belőle, hol legyen a főbejárat, kell e előcsarnok. De Komor azzal sem értett egyet, hogy a tőzsdetermeknek magas oldalvilágítás kellene.

[25] Amelynek az építésze a bírálóbizottság egyik szakértője, König volt. Azonban azt is leírja erről az épületről, hogy nem volt alkalmas mégsem árutőzsdének, ezért építeni kellett egy másikat. Alpár Ignác: A budapesti árú- és értéktőzsde palotája. In: Magyar Építőművészet 1916. XIV. évf. 9–10. sz. p. 18

[26] Palóczi Antal 1898-ban elfogadott városrendezési tervét pár ponton módosította a székes-fővárosi középítési igazgató majd a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, de Palóczi az eredetiben is a telek leendő épületének főhomlokzati kiülését a Nádor utca felé tette. A Tanács a tőzsde esetében minden – az igazgató által beleszerkesztett – saroktompítást kivett belőle, a bank oldalán azonban csak az egyiket, így keletkezett az aszimmetrikus telek. (a különbségeket lásd: eredeti Építő Ipar 1897. XXI. évf. 23. sz. (június 9.) p. 159 és Építő Ipar 1898. XXII. évf. 4. sz. (január 26.) p. 159. Alpár az Építő Iparba írt cikkében számol be az egészen 1901-ig tartó papírháborúról a fővárossal és a Fővárosi Közmunkák Tanácsával (Alpár Ignác: A tőzsde palotája. In: Építő Ipar 1903. XXVII. évf. 2. sz. pp. 7–8

[27]... megadatott annak a lehetősége, hogy a két épület architekturája egymáshoz hangolható legyen, az a tér kialakítására nagy befolyással lett. Sajnos, hogy a végén mégsem maradhatott el a keserű ürömcsepp, mely a már-már sikerrel kecsegtető téralakítást azáltal érte, hogy a majdan létesítendő szabadságszobor kedvéért annak közepét annyira feltöltötték, hogy az azt körülfoglaló épületek elmerülnek, miáltal a kívánatos összefoglaló hatás helyett éppen ennek ellenkezője: egy eltávolodó s széjjelhúzó térhatás s az összes épületek megjelenésének a kedvezőtlen megcsonkítása következett be. Kötelességem, hogy ezt most, a szabadságszobor felállítása előtt, leszögezzem s ismételten felhívjam ezen hibára a városrendezést végző hatóságok figyelmét: mely a süllyedő házak torzképét mindenki látja, jöjjön az bármely oldalról a Szabadságtér felé, talán még idejekorán észreveszik a városrendező hivatalok, amelyeknek a tér rendezésére annak idején egy semmivel sem korlátolt terület állott rendelkezésére.” Alpár Ignác: A budapesti árú- és értéktőzsde palotája. In: Magyar Építőművészet 1916. XIV. évf. 9–10. sz. p. 14. (ezek az elvek köszönnek vissza Palóczi Antal városépítészeti írásaiban is)

[28] A BÉT rövid története.  http://bet.hu/topmenu/tozsde/tortenet [látogatva: 2012-10-22]

[29] A Magyar Televízió története. http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/516.html#518 [látogatva: 2012-10-22]

[30] Ongrádi Melinda: Ilyen lesz a felújított Tőzsdepalota. http://hg.hu/cikk/epiteszet/7470-ilyen-lesz-a-felujitott-tozsdepalota [látogatva: 2012-10-22]

[31] Zöldi Anna: Mitől lesz más, ami ugyanaz? http://epiteszforum.hu/node/17914 [látogatva: 2012-10-22]


Vissza