FELELŐS SZERKESZTŐ:
Dr. KALMÁR MIKLÓS

TUDOMÁNYOS SZERKESZTŐ:
Dr. SIMON MARIANN

KÉP- ÉS SZÖVEGSZERKESZTŐ:
Dr. RABB PÉTER

Az alakhű felmérés módszerének adaptációi[1]

Írta: Halmos Balázs, Marótzy Katalin

Jelen tanulmányunk az alakhű építészeti felmérés, mint műemlék-kutatási módszer alkalmazásának lehetőségeit mutatja be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszéknek a gyulafehérvári Szent Mihály székesegyházon a közelmúltban folytatott munkái tapasztalatai alapján.

Meggyőződésünk, hogy a történeti épületek kutatása nem lehet a régész, művészettörténész és építész szakmák rivalizálásának színtere, és a módszerek körül folyó diskurzusnak is felül kell emelkednie az egyes műhelyekben alkalmazott eljárások kizárólagosságának óhajtásán. Tanulmányunkkal egyrészt az a célunk, hogy kutató műhelyünkben végzett munkánkat bemutassuk. Nem titkolt szándékunk, hogy felkeltsük az érdeklődést a módszer szélesebb körű alkalmazása iránt, és arra is inspiráljuk a témával foglalkozó szakembereket, hogy az eljárás továbbfejlesztésén, tökéletesítésén, illetve más helyszínekre, feladatokra való adaptálásán munkálkodjanak. Nem utolsó sorban, pedig szeretnénk eloszlatni az „alakhű építészeti felmérés” és a „Bauforschung” fogalmával és alkalmazásával kapcsolatos téveszméket, melyek újra és újra felbukkannak a közelmúlt hazai szakirodalmában. Szükséges ezért mindenekelőtt e két gyakran egymás mellett feltűnő, sőt néha összeolvadó fogalom definiálása – nem azért, hogy a terminus technikusok körül vitát generáljunk, csupán azért, hogy egyértelművé tegyük, pontosan mire gondolunk, amikor alább ezeket a kifejezéseket használjuk.

A „Bauforschung”[2] szón egy komplex épületkutatási folyamatot értünk, melynek része a levéltári kutatás, a szakirodalom kritikai elemzése és a stíluskritikai megfontolások éppúgy, mint restaurátori és régészeti jellegű feltárások, és melyben az építész, művészettörténész és régész szakma egyaránt megtalálja a maga feladatkörét. Alapvető fontosságú azonban, hogy az elsődleges forrás mindig maga az épület, az épületen fellelhető valamennyi jelenség és tulajdonság – hiszen a kutatás célja is végső soron az épület meglévő állapotában tapasztalható jelenségek magyarázata. Ennek lehető legtökéletesebb ismeretében dolgozható ki ugyanis az építészeti koncepció, amely az épület fenntartására, felújítására, vagy átépítésére irányul – ez a műemlékvédelem legvégső feladata. Bauforschung-fogalmunk másik sarokköve a roncsolásos beavatkozásoknak a szükséges minimumra való mérséklése. Az invazív feltárásoktól eltekinteni mindazonáltal nem kell, és nem is lehet. Fontos azonban, hogy ezek a megfelelő előkészítés után csakis célzottan, a szükséges helyen és mértékben történjenek.

A Bauforschung tehát – bár eltérő sorrendben, és hangsúllyal – alapvetően hasonló módszereket alkalmaz, mint más épületkutatási irányzatok. Határozottan megkülönbözteti azonban azoktól az épület-felmérés szerepe és módszere. Minthogy a kutatás elsődleges forrása maga az épület, a kutatás első lépéseként – minden elméleti megfontolás vagy gyakorlati beavatkozás előtt – a meglévő állapot lehető legpontosabb dokumentálására van szükség. A Bauforschung számára leginkább megfelelő felmérési módszert nevezzük alakhű építészeti felmérésnek. Ennek az – alapvetően a régészeti feltárások rajzi dokumentáló módszeréből eredeztethető – metódusnak a lényege, hogy az objektumtól független, abszolút geometriai hálóhoz – koordináta-rendszerhez – viszonyítva rögzíti az épület mért adatait, mentes ez által minden geometriai szabályszerűség – merőlegesség, párhuzamosság, derékszög, azonosnak tűnő elemek közti méretegyezés – feltételezésétől. Az általunk alakhű felmérésnek nevezett módszernek azonban még két fontos ismérve van. Az egyik az, hogy a felmérési rajz lényegében a helyszínen készül, így a rajzolás közben rajzban és szöveges megjegyzések formájában minden jelenség közvetlen megfigyelés alapján rögzíthető. A másik, hogy a felmérési rajzot ebben az esetben maga a kutató, vagy legalábbis a kutató helyszíni felügyelete alatt dolgozó, építészetileg is képzett rajzoló készíti. Így az alakhű építészeti felmérés nem egyszerűen dokumentálási eljárás, hanem a Bauforschungnak egyik legfontosabb kutatói módszere.

Ezt a megállapítást, a felmérés fontosságát egyébiránt elismerő szakemberek egy része is vonakodik elfogadni. Meggyőződésünket egy építészek számára más területen – elsősorban az urbanisztikában – használatos módszer analógiájával igyekszünk szemléltetni. A térinformatika területén széles körben alkalmazzák az ún. GIS-t (Geographical Information System). A módszer lényege, hogy a térbeli és leíró információkat egy rendszerbe integrálja – vagyis minden, a kutató számára fontos adatot összekapcsol egy képi ábrázoláson (a GIS esetében térképen) azzal a hellyel, amelyre az adat vonatkozik. Ez egyrészt az adatok rendszerezésére ad alkalmat, másrészt lehetővé teszi a jelenségek téri összefüggéseinek áttekintését és felismerését. Ugyanezen az elven működik az az épület-felmérési metódus is, mely az összes műszaki vagy építészettörténeti szempontból releváns jelenséget magán a felmérési rajzon rögzít, grafikusan és szöveges megjegyzés formájában is. A GIS esetében az adatok összekapcsolása általában utólag történik, jelentős számítástechnikai apparátus segítségével. Ez természetesen a hagyományos műemlékkutatás esetében is lehetséges volna, amennyiben a kutató által készített leírás adatait a felmérési rajzon is gyorsan és egyértelműen azonosíthatóvá tennék – a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy sokszor éppen ez az időigényes utómunka marad el, pedig ez tehetné a kutatás eredményét a későbbiekben más felhasználók számára is könnyen kezelhetővé. Ezzel szemben általában az a helyzet, hogy a korábbi kutatások során elkészült dokumentációk elemzése hasonló időráfordítást igényel, mintha a jelenségeket magán az épületen kellene megfigyelnünk. Ez annak az óhatatlan – és természetesen nem rosszindulatból eredő – szemléletnek köszönhető, hogy a kutató általában a kész kutatási jelentést, a tudományos eredmények összefoglalását tekinti munkája céljának, és ennek megfelelően kezeli azokat az adatokat, melyekkel munkája során dolgozik. Más szóval: a legtöbb épületkutatási dokumentációban azoknak a jelenségeknek az illusztratív (akár rajzi, aki fényképes) bemutatásával találkozunk, melyek a kutató végkövetkeztetéseit támasztják alá. Az a felbecsülhetetlen értékű adathalmaz, amelyen a kutató végigrágta magát, jegyzetfüzetek lapjain, fiókok mélyén lapuló CD-lemezeken, diktafon-felvételeken, vagy – még kevésbé szerencsés esetben – csak a kutató emlékezetében maradnak meg. Nyilvánosan kutatható helyre pedig csak évtizedekkel később, hagyatékként kerülhetnek.

Véleményünk szerint az eredmények összegzése csak egy része a kutató feladatának. Munkáját valóban hasznossá – és hitelessé – akkor teheti, ha nem csak saját következtetéseit, hanem az azok alapjául szolgáló objektív adatokat is teljes körűen dokumentálja és közzéteszi – mindazt, amit látott és tapasztalt, még mielőtt következtetéseket vont volna le belőle. Így egyszersmind saját következtetéseinek kritikájára is alapot biztosít. Ez a fajta dokumentálás különösen fontos azokban az esetekben, amikor a kutató az épület fizikai megsemmisülése, vagy hozzáférhetetlenné válása előtt végzi munkáját. A történeti épületkutatás pedig az esetek túlnyomó részében ilyen – akár helyreállítás, vagy átépítés, akár feltárt részletek visszatemetése-visszavakolása, akár az épület bontása, vagy elkerülhetetlen pusztulása miatt. A felmérés esetünkben nem a kutatást illusztrálja, hanem a kutatás előtti állapotot is rögzíti, méghozzá oly módon, hogy az a későbbi kutatás számára is forrásértékű lehet. Az alakhű építészeti felmérés a fent vázolt célok elérésének legkézenfekvőbb eszköze.

A Bauforschung és a korszerű épület-felmérési technikák

A legfontosabb megjegyzés, amit épületkutató módszerünk, és más, korszerű felmérési technikák összehasonlítása kapcsán meg kell tennünk, hogy az alakhű felmérés nem technikai újítás. Mint alább ismertetett munkáink leírásából is kitűnik, a módszert a legkorszerűbb műszaki berendezések széleskörű használatával éppúgy lehet alkalmazni, mint azok teljes nélkülözésével – és a különbség nem a végeredmény pontosságában, vagy a tudomány számára felhasználható tartalmában lesz. A korszerű műszerek alkalmazása itt csak az idő, a költség, és a szükséges munkaerő mennyisége szempontjából jelent eltérést.

Néhány modern épület-felmérési eljárás az alakhű felméréshez hasonlóan látványos, pontos és részletes dokumentációt eredményez. A fotogrammetria azzal az ígérettel kecsegtet, hogy a szemünk számára látható képpel azonos módon jeleníti meg az objektumot, ráadásul tökéletesen pontos, léptékezhető ortogonális ábrázolásban, mérhető adatokat szolgáltatva. Ez azonban csak tökéletesen sík felület esetén igaz – minden síkváltás, kiugró részlet, felületi egyenetlenség már jelentősen megnöveli a szükséges felvételek számát, és az adatfeldolgozásra fordítandó időt. Látszólag gyors eljárásról van szó, a gyakorlatban azonban nagyon időigényes is lehet. Egy felállványozott, vagy növényzettel benőtt épületrész esetében pedig gyakorlatilag nem alkalmazható. Ráadásul a fényképen gyakran nagyon nehéz megkülönböztetni az egyes anyagokat – akár azonos színű kőfelületet a habarcstól – de árnyékok, szennyeződések is zavaróak, megtévesztőek lehetnek. Ugyanúgy szükség van tehát a felület alapos helyszíni vizsgálatára ahhoz, hogy pontos rajzot kapjunk.

A lézeres térszkennerek minden mért objektum térbeli helyzetéről pontos információt szolgáltatnak, és rendkívül gyors helyszíni mérésre adnak lehetőséget. Az eredmény azonban egy olyan pontfelhő, amelyben minden pontot utólag, a feldolgozás során kell értelmezni, hogy vonalak, élek, síkok definiálhatóak legyenek. A logika tehát fordított, mint a hagyományos felméréseknél, ahol előbb azonosítunk egy objektumot, majd felvesszük a hozzá kapcsolódó méreteket. Hiába pontos tehát a módszer, a mérés önmagában semmilyen információt nem ad azon túl, hogy a lézersugár az adott helyen akadályba ütközött, így az adatok megfelelő kiértékelése újabb helyszíni megfigyeléseket igényel.

Szó sincs arról természetesen, hogy ezek az eszközök ne lennének rendkívül hasznosak a műemléki épületek felmérésében. Egyes részfeladatok elvégzésére kitűnően integrálhatóak az alakhű felmérés módszerébe – amennyiben az anyagi és tárgyi lehetőségek adottak. A fotogrammetria például nagyszerűen alkalmazható falkép-maradványok beillesztésére egy homlokzati rajzba, a térszkenner pedig felbecsülhetetlen segítség épületek térbeli viszonyának meghatározására, nehezen megközelíthető magas pontok – például egy toronysisak – felmérésére, vagy összetett formák – akár egy szabálytalan pince, akár egy hálóboltozat – geometriájának feltérképezésére. Nem szabad azonban ezeket a technikai eszközök adta lehetőségeket túlmisztifikálni, és tévedés azt gondolni, hogy kiválthatják az értelmezve rajzolás folyamatát – erre ugyanis csak a jól képzett szakember képes.

Véleményünk szerint az építészettörténeti kutatás – kutatói és tervezői szempontból – ideális munkamenete a következő. Első lépésben alakhű építészeti felmérés készül az épület meglévő állapotáról, mindenfajta beavatkozás nélkül, leszámítva a részletek mérését akadályozó szennyeződés letisztítását. Ez azt jelenti, hogy például egy lábazati profil zugaiban vastagon megült port eltávolítjuk, de a tagozatra az idők során több rétegben felhordott meszelést, vakolatot már nem. E felmérés eredményét aztán alapos elemzésnek vetjük alá. A felméréssel párhuzamosan összegyűjtjük a levéltári, tervtári, szakirodalmi adatokat, ide értve az archív fényképeket, ábrázolásokat is. Ez a munkának az a szakasza, amikor a kutató objektív adatokat gyűjt, és nagyon fontosnak tartjuk ennek a fázisnak az alapos dokumentálását minden későbbi beavatkozás előtt. A második fázis ezeknek az eredményeknek a kiértékelése, elemzése. A felmérési rajzon itt elsősorban a geometriai, szerkezeti anomáliákra kell különös gondot fordítani, illetve a helyszínen tapasztalt jelenségeket összevetni az írott, illetve képi források adataival. Ezt követően, a kutatás harmadik fázisában kerülhet sor a restaurátori, régészeti feltárásokra, köztük a falkutatás eszközének bevetésére – itt azonban már lehetőség van adott kérdések megválaszolására fókuszáló beavatkozásokra. A feltárások eredményét ezután mindenképpen szükséges az eredeti felméréssel azonos módon és léptékben dokumentálni – természetesen itt már nem újbóli teljes felmérésről van szó, csupán a feltárt részleteket kell egy új layeren felvenni. Az alakhű felmérés számára a korábbi fázisban kitűzött tengelyrendszer lehetőséget biztosít ezek pontos pozicionálására. Ez a folyamat valószínűleg több lépcsőben valósulhat meg, hiszen a feltárt részletek összerajzolása olyan összefüggésekre világíthat rá, melyek új kérdéseket vethetnek fel, és további feltárásokat vonhatnak maguk után. Ennek eredményeképpen összeáll az épület története, periodizációja és úgynevezett értékkatasztere. Utóbbi felállításában – felújítás vagy átépítés esetén – nem megkerülhető a tervező építész bevonása sem, hiszen a legtöbb műemlék elsősorban élő épület, értékét nem csak régiségértéke és történeti értéke, de használati értéke is befolyásolja. Nagyon fontos hozzátenni, hogy a kutató feladata itt még nem ér véget. A restaurálás vagy átépítés során ugyanis óhatatlanul aktuálissá válnak olyan – a korábbi eredményekre alapozottan engedélyezett – bontások, melyek során belelátva a szerkezetbe további, az építészettörténet számára hasznos információk nyerhetők, s ezek dokumentálása hasonló alapossággal készítendő el.

A fent vázolt folyamat természetesen idő és költségigényes. Annak, hogy minden egyes műemlék – vagy akár jelentős történeti értékkel bíró épület – esetében megvalósítható, csekély a realitása. Ezért nem egy merev kánonnak, hanem egy olyan elvi alapvetésnek kell tekinteni, amelynek szelleméhez az adott feladat körülményeivel összhangba hozott adaptációval kell ragaszkodni.

Az épített örökség kutatása és felmérése kapcsán mind a célt, mind pedig a lehetőségeket tekintve rendkívül sokféle feladattal találkozunk: a bontás vagy pusztulás előtt álló omladozó parasztház értékmentő-dokumentáló felmérésétől az egy nemzet identitását meghatározó történeti értékek nagyszabású helyreállító munkáinak előkészítéséig. Így a felmérés, a kutatás módszerei sem lehetnek egyformák – minden helyzetben alkalmazható eljárás kidolgozása mellett érvelni eredendően hibás megközelítés.

A BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék első Bauforschung jellegű munkája az egykori honvéd főparancsnokság épületének felmérése volt 1999-ben.[3] Az ezt követő években kevés lehetőség nyílt a módszer alkalmazására, ezek is részben olyan referenciamunkák voltak, melyeket kifejezetten a Tanszék, vagy egyes kutatói kezdeményeztek, és saját forrásból, illetve az OTKA támogatásával finanszíroztak. Ide tartozik Dr. Krähling Jánosnak a magyarországi evangélikus templomok felmérését célzó programjának keretében Dabrony, Maglód és Pilis templomának felmérése, illetve Halmos Balázs kutatása a gyulafehérvári Lázói kápolnában. Komolyabb külső megbízásra 2003-ig kellett várni, amikor a Műemlékek Állami Gondnoksága tanszékünket bízta meg a Fertődi Esterházy-kastély egykori bábszínház és narancsház épületének kutatásával, és a feladat kimondottan a Bauforschung kipróbálása volt. A feladat egyben arra is lehetőséget nyújtott, hogy az épületkutatásban az építész és régész szakma kiváló együttműködését valósítsuk meg partnereinknek, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat régészeinek, Koppány Andrásnak és Thúry Lászlónak köszönhetően.

A következő nagy vállalkozásba 2008-ban fogott a Tanszék, amikor – a Lázói-kápolna korábbi felmérésének és kutatásának kedvező tapasztalatai nyomán – a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház felmérésének több éves feladatához láttunk.

A BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék által végzett felmérések Gyulafehérváron – 2008-2010

A gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház, ami - mint Möller István fogalmazott - „mint történelmi és művészeti emlék egyházaink között első helyen áll”,[4] viszontagságos történelme folyamán[5] többször szorult felújításra. Tudományos igényű műemlék-restaurálásról a XIX. század végétől beszélhetünk. A munkát Steindl Imre műegyetemi professzor által vezetett felmérés alapozta meg, majd a Möller István irányításával folytatott helyreállítás a mai kutatások és helyreállítások irányát is meghatározza.[6] Möller helyreállítását az I. világháború kitörése szakította meg, a két háború között Fridli Sándor – továbbra is Möller elvi útmutatása alapján – csak kisebb javításokat tudott elvégezni. A II. világháború után a munka sokáig szünetelt, majd 1967-73 között Bágyuj Lajos irányításával folytatódott, ezzel párhuzamosan Radu Heitel 1967-78 között végzett kiterjedt ásatásokat a székesegyházban és környékén. Az 1990-es években Hermann Fabini folytatta a helyreállítást. Ezeket a felújításokat nem kísérte széleskörű dokumentálási és kutatási tevékenység,[7] és csak egyes részfeladatok megoldására, sürgős javításokra koncentráló beavatkozások voltak.

A hosszú ideje szükséges, átfogó koncepció alapján végzett teljes körű felújításra csak a XX. század legvégén nyílott újra lehetőség. Ekkor a budapesti Országos Műemlékvédelmi Hivatal dolgozott ki tízéves – a püspökség fennállásának millenniumára időzített – tervet a székesegyház felújítására Káldy Gyula és Sarkadi Márton vezetésével.[8] Ezzel párhuzamosan Daniela Marcu régész végzett újabb ásatásokat.[9] A munkálatok 1999-ben meg is indultak, azonban sajnálatos módon hamarosan félbeszakadtak.

A székesegyház helyreállításának újabb lendületet adott a püspökség fennállásának millenniumi évfordulója. 2009-re elkészült a Lázói-kápolnának és a főhomlokzat legjelentősebb elemének, a déli toronynak a restaurálása. Ez utóbbi munka megkezdésekor 2008-ban a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség megbízta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának Építészettörténeti és Műemléki Tanszékét, hogy a torony felső négy szintjéről alakhű felmérést készítsen. A felmérés a beavatkozás előtti állapotot mutatja be, kiegészítve olyan kisebb feltárások eredményének bemutatásával, melyek tanulmányozására a helyreállítással egyidejűleg végzett restaurátori munka nyújtott lehetőséget. A második szakasz (alsó rész) felmérésére a restaurálás befejezése után 2009 kora tavaszán kaptunk megbízást a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól, így ez a dokumentáció már a restaurálást követő állapotot mutatja be. A három fél – a magyar Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke – közötti sikeres együttműködés az ezredéves események után is folytatódott. A rossz műszaki állapotban lévő úgynevezett gótikus szentély tervbe vett felújítása előtt 2009 és 2010 nyarán volt alkalmunk kívül és belül is alakhű felmérést végezni.

Az elvégzett négy felmérés szemléletében azonos, kivitelezésében és eredményeiben azonban a különböző lehetőségekből és feltételekből adódóan más és más.

A módszer első lépése a helyszínen minden esetben a függőleges és vízszintes tengek kitűzése volt. A kijelöléshez a legegyszerűbb eszközöket vettük igénybe, függőónt és slagos vízi-mértéket. A torony és a szentély külső homlokzatainak esetében ezt lézeres szintezőműszerrel ellenőriztük. E korszerű eszköz alkalmazhatósága azonban a homlokzat elé épített állvány takarása miatt korlátozott volt. A tengelyek helyének megválasztása elsősorban praktikus szempontok alapján történt, a könnyebb, kényelmesebb, biztonságosabb mérés érdekében az állványszintek, illetve az épület geometriájához igazodva. A homlokzati síkból kiálló, vagy visszaugró épületelemek esetében, mint amilyenek például a párkányok, vagy nyílások kávái, sűrűbb tengelyosztás volt szükséges, hogy a mérésekhez segédeszközként használt libellákat elég pontosan lehessen használni, a pontosság a gyulafehérvári felmérések esetében 0,5 cm-es volt. A tengelytávok, mivel a helyszíni körülményekhez igazítottak, általában nem kerek értékek, ezért különös gondot fordítottunk a mérési rendszer pontos dokumentálására. Ennek alapján a háló szükség esetén bármikor visszaállítható.

A kitűző zsinórokat a fugákba helyezett szögek segítségével rögzítettük a külső homlokzatokon, a szentély belsejében – ahol nagyrészt vakolt felületekkel találkoztunk – furatokba helyezett csavarokat használtunk.

Feladatunk minden esetben homlokzatfelmérés, a homlokzatok felületi jellegzetességeinek rögzítése volt. Az alkalmazott rendszer kétdimenziós, azaz minden egyes homlokzatot - beleértve a támpillérek különálló homlokfelületeit is - önálló síkként értelmeztünk. A homlokzati síkok egymáshoz viszonyított helyzetéről, esetleges torzulásairól, térbeli geometriájáról a dokumentáció csak korlátozott mértékben nyújt információt, a felméréseket ennek a hiányosságnak a figyelembevételével lehet értelmezni.

Az, hogy egy-egy szituáció esetében a módszer melyik változatát részesítettük előnyben, az épület (épületrész) formai, felületi jellemzői, a munkatársak létszáma és felkészültsége, a rendelkezésre álló idő és eszközpark, a környezeti körülmények határozták meg. Gondos előkészítés és mérlegelés után is felmerültek azonban váratlan körülmények, korábban nem feltérképezhető építészeti jellegzetességek, amikhez a munka folyamán kellett alkalmazkodnunk.

Déli torony felső négy szintjének felmérése – 2008. július

A torony felső szintjeinek esetében a Tanszék által korábban is alkalmazott módszer szerint végeztük a munkát, a mérés folyamatában történt feldolgozással.[10] A mérésben részt vevők különálló szelvényeken 1:20 léptékben, ceruzával szerkesztve rögzítették a mért adatokat, és ezek segítségével arányhelyesen ábrázolták a felületi részleteket. Minden esetben pontos méréssel rögzítettük minden kőelem valamennyi sarokpontját. A felmérés így megmutatja a fugák vízszintestől, ill. függőlegestől való eltérését, pontos vastagságukat és annak változását. A rajzokon ezen kívül feltüntettük a kövek sérüléseit – repedések, mállás, mechanikai sérülések – és a kőmegmunkálás látható szerszámnyomait – kőfaragójeleket, javításokat, külön anyagjelöléssel a tégla, cserép, vas, fa elemeket; pótlásokat, ékeket, vonóvasakat, stb. A napközben végzett munkát kiegészítette a sötétedés utáni megfigyelés, amikor elemlámpa segítségével a csak súrlófényben felfedezhető részletek – elsősorban a halványabb kőfaragójelek – dokumentálása is megtörtént.

Gyulafehérvár Szent Mihály Székesegyház, déli torony, keleti homlokzat, 5. szint (helyszíni rajz, részlet)

Az elkészült rajzokat beszkennelve, összeillesztve álltak elő a felső rész homlokzatrajzai. Ezekről – a megbízó kérésére – vektorizált digitális változat is készült ArchiCAD programban. Ez utóbbi készítése során a teljes homlokzatrajzot vonalanként rajzoltuk át.

A módszer hátránya, hogy egy szelvény megrajzolásához két munkatárs szükséges – egyikük mér, másikuk rajzol –, és a lépték helyszíni számítgatása is lassítja a munkát. Az utódokumentáció, a rajzok újrarajzolása is rendkívül idő- és munkaigényes, az elkészült szerkesztett rajzok azonban nagy pontosságúak, az adott épületfelület előtt eltöltött hosszabb idő pontos és részletes megfigyelést eredményezett. Ez a „Bauforschung” szemléletű épületfelmérés legnagyobb előnyét domborította ki, a helyszíni gondolkodva-megfigyelést, az emberi tényezőt.

Gyulafehérvár Szent Mihály Székesegyház, déli torony, keleti homlokzat, 5. szint (CAD dokumentáció, részlet)

Déli torony alsó szintjeinek felmérése – 2009. március, április

Az alsó rész felmérése során a fentitől eltérő megoldást alkalmaztunk. Mivel a helyszíni munkát a kedvezőtlen időjárási feltételek miatt minimalizálni kellett, a mért adatok rögzítésére táblázatos mérési jegyzőkönyvet (Steinbuch) vezettünk be. A táblázat célja, hogy a benne rögzített adatok és a felméréskor készült fotók együttes felhasználásával az utófeldolgozás során a homlokzatokat alakhűen ábrázoló részletes rajz legyen készíthető. Minden kő a táblázat külön sorában szerepel, szükséges számú - általában 6-10 - sarokpontjának vízszintes és függőleges koordinátái feltüntetésével. A középkori eredetű falazaton a kváderek csak nagyon ritkán maradtak teljes épségben, széleik sok esetben töredezettek, sarkaik csorbultak. Ezért a mért „sarokpontok” ilyenkor elvi pontok, az érintett oldalélek idealizált vonalának metszéspontjait jelentik. Ez nagyban megkönnyíti a feldolgozáskor az elemek pontos pozícionálását. A kő, illetve a mért pontok megfelelő azoníthatósága érdekében a táblázatban minden kőhöz tartozik egy vázlatrajz is. A mért pontok általában a jobb felső sarokponttal kezdve az óramutató járásával megegyező irányban haladó sorrendben következnek. Ettől eltérő sorrend esetén a számozásról a vázlatrajz ad felvilágosítást. Ugyancsak a vázlatrajzon jelöltünk a kőfelületre vonatkozó egyéb tulajdonságokat - repedéseket, sérüléseket, emlőlyukakat, kőfaragó jeleket, stb. - szükség esetén fontosabb méreteik megadásával. Az adatfelvétel során tehát ugyanazzal az alapossággal és részletességgel vizsgáljuk a felületet, mint a hagyományos, helyszínen szerkesztett alakhű felmérés esetén, a felrajzolás ideje azonban a helyszínen rövidebb volt.

Gyulafehérvár Szent Mihály Székesegyház, déli torony, „Steinbuch” (részlet)

A torony alsó részének utófeldolgozását ArchiCAD programban végeztük. A felszerkesztés egy fázisában lehetőségünk volt a készülő rajzokat a helyszínen ellenőrizni, és egyes mérési hiányosságokat korrigálni. Ettől az ellenőrzéstől ilyen típusú felmérés esetén véleményünk szerint nem lehet eltekinteni.

Az elkészült digitális, vektoros rajz a felső rész felméréséhez képest grafikailag kevésbé valósághű, több egyszerűsítést tartalmaz a részletek - repedések pontos vonalvezetése, törések, csorbulások pontos kontúrja - tekintetében, de ezek az építészeti, műemléki, művészettörténeti szempontból releváns műszaki tartalmat nem befolyásolják. A rajz a felületi jellegzetességeket - anyagminőséget, megmunkálást, stb. - eltérő kitöltések formájában mutatja meg, a megértéshez szükséges jelkulccsal ellátva.

Gyulafehérvár Szent Mihály Székesegyház, déli torony, nyugati homlokzat, 2. szint (CAD dokumentáció, részlet)

Az úgynevezett gótikus szentély külső felmérése – 2009. július

A korábbi mérések tanúságait elemezve, a szentély külső méréséhez egy kombinált módszert alkalmaztunk. Első lépésben a kövek geometriáját „Steinbuch-rendszerű” méréssel, koordinátákkal rögzítettük. Ezt a munkatársak a helyszínen ArchiCAD program alkalmazásával vonalhálóként felszerkesztették. Az esetleges pontatlanságok – jellemzően a koordináták előjelének tévesztése – azonnal javíthatóak voltak. A szerkesztést 1:20 léptékben kinyomtattuk, a részletformák, anyagjellemzők – melyek a toronyhoz hasonlóan fordultak elő – rajzi rögzítése ezekre a szelvényekre történt. A szentély esetében a jelkulcsot a helyszíni jellemzők szerint alakítottuk ki, ügyelve arra, hogy a jelek, kitöltések egymástól különbözőek és könnyen rajzolhatóak legyenek. A nyomtatott hálóhoz színes, halvány pontvonalakat alkalmaztunk, így a digitális előszerkesztés a rajzoló számára jól kivehető, a végső állapotban azonban – amennyiben a szerkesztés pontos – a rajzolás ezeket lényegében elfedi. A dokumentáció a kézzel rajzolt szelvények összeillesztéséből állt össze.

Gyulafehérvár Szent Mihály Székesegyház, úgynevezett gótikus szentély, déli külső homlokzat (helyszíni rajz, részlet)

Az úgynevezett gótikus szentély belső felmérése – 2010. július

A szentély belsejében a korábbiaktól eltérően nagy kiterjedésű vakolt felületekkel találkoztunk, a mérésben a külsőben alkalmazottakat módosítanunk kellett. Zárt vonalhálóként értelmezhető kövek helyett a vakolatba húzott – egyenletes, centiméteres vastagságú – fugáknál a sarokpontokat mértük, nem az egyes kőszerű felületek határait. A számítógépes szerkesztést és a helyszíni rajzolást a korábbiak szerint végeztük, az alkalmazott jelkulcsnál ebben az esetben nem elsősorban a kövek, hanem a különböző felületképzések – simító- és javítóhabarcsok, meszelések, festések – rögzítésére kellett ügyelni. A szelvényes, síkbeli feldolgozást hagyományos, manuálés módszerrel készült részlet-mérésekkel egészítettük ki. A dokumentálás folyamatában a rajzolt szelvények összeillesztésén túl sor került vektorizált, digitális rajz készítésére is. Ehhez a helyszínen sarokpontokkal készített alapszerkesztést kellett csak kiegészíteni.

Gyulafehérvár Szent Mihály Székesegyház, úgynevezett gótikus szentély, belső homlokzat (CAD dokumentáció, részlet)

Mind a négy esetben kövenkénti fotódokumentáció egészítette ki a mérést, ami nem helyettesíti tapintás-közelben végzett megfigyelést, de a végleges dokumentáció elkészítésekor – amit gyakran más végez, mint az adott szelvény rajzolását –, segíti a tévedések elkerülését. A felméréseket – a 2009 tavaszán végzettet kivéve – műegyetemi hallgatók bevonásával bonyolítottuk. A diákok részvétele különleges lehetőséget ad személyes tanításukra – mely a tömegképzés keretei között elképzelhetetlen – de nagy figyelmet és folyamatos kontrollt igényel a mérés vezetőitől. A módszer helyszíni adaptálásakor bármilyen esetben figyelembe kell venni a munkatársak képzettségét és gyakorlottságát, végzettségüktől függetlenül. Esetünkben az építészhallgatók feladata csak addig terjedt, hogy meglehetős pontossággal ábrázolják a felületeket, és határozottan jelöljék az anyagváltásokat. Az azonban – megfelelő tapasztalat hiányában – nem lehetett feladatuk, hogy az összes eltérő anyagot azonosítsák, illetve a rajzolás kezdetén a jelkulcs kialakításakor nem is tudhattuk, hogy például mennyi és milyen eltérő habarcsanyag fordul majd elő a homlokzatokon. Ezért a rajzokon ebben a tekintetben csak a két változatot különböztettek meg: simított felületképző vakolatot, és egyéb habarcsot. Az eltérő összetételű – így feltehetőleg eltérő korú – anyagok azonosítása már a kutató feladata. Ezt azonban az elkészített rajzokon már gyorsan és egyszerűen lehet színezéssel jelölni.

Alakhű mérések helye a műemlék-helyreállítás folyamatában - tapasztalataink

A felmérések során megfigyelt és rögzített vizuális adatok formai-, anyag- és felületi jellemzőket mutatnak. Ezek utalnak az építéstechnológiára – az építés történeti jellemzőire – és a műszaki állapotra. Primer elemzésével szerkezeti jellemzést és relatív datálást lehet felállítani. Ebből következően az alakhű felmérés, mint kutatási módszer helye a műemlék-helyreállításban alapkutatás jellegű, a történeti – könyvtári-, levéltári-, tervtári- fotótári- - kutatással egy fázisban, egymást kiegészítve folytatandó. A helyszíni megfigyelések olyan kérdéseket vethetnek fel, melyek a történeti kutató figyelmét ráirányíthatják korábban mellőzött témák tanulmányozására, illetve a történeti kutatás által nyitva hagyott kérdéseket a figyelem középpontjába lehet állítani a helyszíni munka folyamán. Meggyőződésünk, hogy az elkészült dokumentáció segítségével hatékonyabban lehet tervezni és elvégezni az invazív beavatkozásokat, kikerülhető a felesleges roncsolás. A kutatás különböző – akár csak részekre kiterjedő - fázisai rávezethetők a teljes épületrészt bemutató felmérési dokumentációra, segítve az információk rendszerbe foglalását. A gondos kutatás után a műemléki beavatkozások tervezését és utódokumentálását is egyező rendszerben lehet rögzíteni a felmérés digitális dokumentációjának segítségével.

A fentebb felvázolt ideális munkamenet alkalmazását megnehezíti, hogy a felmérés alapfeltétele az állvány megléte, amire hosszú ideig, de csak szakaszokban van szüksége a restaurálás megkezdéséig. A kutatás-elemzés és a helyszíni vizsgálatok egymást váltogató – gyakran előre nem pontosan tervezhető – folyamata több építési idényt is igénybe vesz, ez általában a műemléket használó megrendelőnek megterhelően hosszú. Kész helyreállítási terv birtokában már számos lehetősége van a beruházónak a szükséges anyagi források előteremtésére, a kutatás fázisában mindez sokkal nehezebb. Másik oldalról, az alakhű felméréshez ugyan állványzat szükséges, de ezen felül költsége sokkal alacsonyabb, mint a korszerű műszeres méréseké. Az alakhű felmérés megkezdése előtt így komolyan mérlegelendőek előnyei és hátrányai. Abban az esetben, ha a restaurálandó objektum felülete homogén – például azonos módon vakolt – és nincs lehetőség a restaurálás megkezdése előtt állványozásra, célszerűbb lehet a fotogrammetriai, vagy térszkenneres mérések alkalmazása. Olyan esetekben azonban, amikor invazív beavatkozásokra kerül sor – melyek magukban rejtik értékes történeti rétegek megsemmisülését -, vagy a felületi jellemzőket értelmezni kell – mert például hasonlóan porózus képe van a vakolt és a kő felületeknek –, tehát amikor jelentős hozzáadott értéket képvisel az alakhű felmérés; szükségszerű az értelmező megfigyelést magában foglaló módszer választása.

A gyulafehérvári munkák során együttműködő partnereink – a magyar Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség - szem előtt tartották a fenti szempontokat. A déli torony felső szintjeinek felmérésekor a restaurálással párhuzamosan dolgoztunk, lehetőség nyílt a történeti állapot rögzítésére. A torony alsó szintjeinél a felmérés már csak az események után futott, az időbeli organizációban sajnos csak a helyreállítás utáni állapotot tudtuk dokumentálni. A szentély esetében kívül az invazív beavatkozások előtt, a belsőben a falkutatások után, de a helyreállítás megkezdése előtt végeztük a felmérést, így ezt az épületrészt a történelem által ránk hagyott formájában dokumentálhattuk.

A kortárs beavatkozásokat megelőző állapot rögzítése az építészet- és művészettörténeti kutatásban, nemzeti történelmünk megismerésében különlegesen fontos. Gondos dokumentálás hiányában, idővel a szerkezetek erodálódásával egyre nehezebben tudjuk megkülönböztetni az eredeti építés folyamán és a későbbi beavatkozásokkal létrejött jellemzőeket, felmerül az épület történeti hitelességének csorbulása. A gyulafehérvári székesegyház történetében Möller István beavatkozásai és ezek példamutató dokumentálása adnak bizonyítékot az alapos elődokumentálás fontosságára, hiszen a kutatók máig ezekhez a XX. század elején készült rajzokhoz nyúlnak, akkor is, ha a székesegyház középkori építéstörténetét kísérlik meg feltárni.



[1] Másodközlés, az eredeti angol nyelven jelent meg a Periodica Polytechnica Architecture 2010/1 számában. Halmos Balázs, Marótzy Katalin: The adaptations of the true-to-form survey method In: Periodica Polytechnica Architecture. 2010. XLI. évf. 1. sz.  pp. 9-17.

[2] Bauaufnahme. Bestandsuntersuchung und Dokumentation historischer Bauwerke. Arbeitshefte des Sonderforschungsbereiches 315. Erhalten Historisch Bedeutsamer Bauwerke. Universität Karlsruhe, 1987., Bauforschung und Denkmalpflege. Dokumentation der Jahrestagung 1987 in Bamberg. Arbeitsheft Theorie und Lehre der Denkmalpflege E.V. Bamberg, 1989, Grossmann, G. Ulrich: Einführung in die Historische Bauforschung. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt, 1993., Schuller, Manfred: Building Archeology. Monuments and Sites VII. ICOMOS, 2002., Mader, Gert Thomas: Angewandte Bauforschung. Verlag Das Beispiel. Darmstadt, 2005.

[3] A munkában Dr. Kalmár Miklós, Dr. Krähling János, Daragó László és Sebestény Ferenc vett részt.

[4] Möller István: Erdély nevezetesebb műemlékei. Historia, Budapest, 1929.p. 16.

[5] A székesegyház történetét széleskörűen foglalta össze Entz Géza, a kutatástörténetet Sarkadi Márton ismertette részletesen. (Entz Géza: A gyulafehérvári székesegyház. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1958., Sarkadi Márton: Tervek, műhelyek, fázisok – és kutatók a gyulafehérvári székesegyház építéstörténetében. In: Reneszánsz látványtár – Virtuális utazás a múltba. szerk.: Buzás Gergely, Orosz Krisztina, Vasáros Zsolt. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2009. pp. 351-367.)

[6] Möller István beavatkozásairól részletesen: Sarkadi Márton: Möller István elvei és gyakorlata. In: Műemlékvédelem. 2010. LIV. évf. 3. szám pp. 160-167., Halmos Balázs, Marótzy Katalin: Möller István tevékenysége a gyulafehérvári székesegyházon a korabeli és a mai műemlékvédelem-elmélet tükrében. In: Műemlékvédelem. 2010. LIV. évf. 3. szám pp. 168-178

[7] Radu Heitel ásatási dokumentációja a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tervtárában elérhető.

[8] A tíz évesre tervezett program tapasztalatai: Káldi Gyula, Sarkadi Márton: A gyulafehérvári székesegyház és püspöki palota helyreállítási munkálatai. In: Műemlékvédelem. 2002. XLIV. évf. 1. szám pp. 11-23., Sarkadi Márton: A gyulafehérvári székesegyház és püspöki palota helyreállítási munkálatai. In: Műemlékvédelmi szemle. 2003. 1. szám pp. 11-23.

[9] Az eredmények egy részének összefoglalása: Marcu Istrate, Daniela: A gyulafehérvári római katolikus székesegyház és püspöki palota régészeti kutatása (2000-2002). Teleki László Alapítvány, Budapest, 2008.

[10] Krähling János, Fekete Csaba, Halmos Balázs: A fertődi Marionettszínház új értelmezése – az épületkutatás („Bauforschung”) és alakhű felmérés mint kutatási módszer alkalmazásával. In: Építés- Építészettudomány. 34. évf. 1-2. sz. pp. 5-55.


Vissza